Az az ember, aki nem tud elengedni, attól az Élet pont azt fogja elvenni, amit igazán szívből szeret, és meghagyja azokat az életében, amiket nem szeret.
Az Élet így tanítja meg, hogy ne ragaszkodjunk görcsösen régi gondolatmintákhoz, ne kapaszkodjunk elavul kapcsolatokba, hogy már csak azért is megmutatom kezdetű belső monológok kellő alázatra találjanak.
Minél makacsabb, akaratosabb módon akarjuk kikényszeríteni a saját akaratunkat, eltaposva mindenkit körülöttünk, aki számít, az Élet annál nagyobb erővel csap bennünket oda az anyaföldhöz.
Az új csak akkor tud belépni az életünkbe, ha a régit kellő alázattal és szeretettel, de elengedem, leszűrve a saját tanulságaimat.
Minden ember szabad akarattal rendelkezik, szabad rosszul döntenünk, minden egyes nap, de a következményeit minden esetben viselnünk kell. Ha ezerszer belesétálunk ugyanabba a gödörbe, akkor ezerszer fogjuk összezúzni magunkat, addig amíg meg nem tanuljuk kikerülni azt.
Az Élet egy körforgás.
Ősz, az elengedés időszaka. A fa elengedi elhullatja leveleit, nem ragaszkodik hozzájuk.
Tél, a gyász a befelé fordulás időszaka. A fa kipiheni, az egész éves munkáját.
Tavasz, az újrakezdés. A fa újraéled, kivirágzik, rügyezik.
Nyár, a beteljesedés. A fa gyümölcsöt érlel, beteljesíti küldetését.
Képzelt el azt a fát, ami nem engedi el a régi leveleit, mert görcsösen ragaszkodik hozzájuk, és tavasszal nem tud kirügyezni, szerinted az ilyen fa meddig marad életben?
Ez az emberekre is ugyanígy vonatkozik, ezért nem látni a szemükben életet, csak szomorúságot, és megkeseredettséget, mert nem tudnak elengedni semmit, viszont boldogok szeretnének lenni, de erőfeszítés nélkül. Hát így nem fog menni.
Aki mindent akar, annak végül semmije nem marad.
