Nagyon nagy ára van, hogy nőként önmagad lehess, ebben a világban…
Miért?
Mert észrevétlenül csúszol bele abba, hogy háttérbe szorítod magad. Olyan láthatatlan külső elvárás van felénk és olyan nagy belső kényszerítő erő mozgat, ami hatalmas teher és képtelenség megfelelni.
Jó anya akarsz lenni, jó feleség, jó társ, jó munkaerő és egyszer csak azt veszed észre, hogy minden más fontosabb önmagadon kívül.
Nagyon vékony jég ez amin mozgunk, nagyon fárasztó és észreveszed, hogy igazából bármennyire is igyekszel nem tudsz sem a külvilágnak, sem magadnak megfelelni.
Frusztrált leszel, és egyszer csak azt mondod elég, nem mehet így tovább, mert kiégsz anyaként, ingerült leszel, feszült a kapcsolatban és a munka sem okoz örömet, mert mindenhol ott vagy de sehol sem jó igazán, mert szétszakadsz. Minél jobban igyekszel, annál nagyobb a kritika, hogy nem jól csinálod, és főleg nem úgy ahogy elvárják.
Befejezed a megfelelést és azt mondod magadnak, ha így sem, úgy sem jó amit csinálok, akkor legalább elkezdem élni az életem úgy, ahogy végre nekem jó.
És a futam akkor kezdődik igazán, mert a támadások, kritikák akkor jönnek tömegestől. Hogy önző vagy, nem foglalkozol a családdal, hogy mered jól érezni magad, mi az hogy azt csinálsz amit szeretnél.
Vagyis áldozd csak fel önmagad, úgy mint ahogy eddig, csináld végig összeszorított fogakkal az életed (ahogy nagyanyáink is tették), tartsd össze a családot, mert ez a dolgod. Ne foglalkozz magaddal, mert nekünk így kényelmetlen.
Ha a saját utadra lépsz, nem sok támogatást kapsz, mert rivalizálni kezdenek veled, mert nem tudnak azzal a nővel mit kezdeni, aki önmaga mer lenni. Leértékelnek, és a hibát keresik benned.
A puszta létezésed már önmagában is provokáció, a nőknek azért mert tükröt tartasz arra, amit ők nem mertek meglépni, a férfiaknak meg azért mert nem tudnak irányítani és ez félelemmel tölti el őket. Nem tudnak abból a régi sztereotip mintából kilépni, hogy felsőbbrendűek és mindent jobban tudnak.
A nőktől alázatot várnak még mindig szó nélkül, hangtalanul létezzünk és csak támogassunk anélkül, hogy szeretetet és figyelmet kapnánk érte.
Ennek a modellnek vége, működésképtelen és embertelen.
A nőben meg van a kellő alázat, és ezt a gyermek világrahozatalával meg is tanulja, mert az életét kockáztatja és a testét áldozza fel az új életért, beavatáson megy keresztül. Csak hogy alázatával visszaélnek, kiszolgáltatottságát kihasználják, szeretetét nem értékelik.
A nőkben kétféle reakció alakul ki erre, vagy behódolnak az arroganciának és örömtelenül teszik tovább a dolgukat szolgaként vagy megkeményednek, irányítóvá válnak és mint egy gépezet működtetik tovább a családmodellt.
De egyik sem jó megoldás, mert nem lehetsz igazából önmagad egyik helyzetben sem.
Ha önmagad akarsz lenni, akkor alázatos vagy mindenkivel, de nem engeded, hogy uralkodjanak rajtad. Figyelsz magadra és figyelembe veszed a saját érzéseidet és igényeidet is. Elmondod a véleményedet, de nem kell mindent eltűrni és elnézni a másiknak. Kiállsz a gondolataidért és felelősséget vállalsz önmagadért. Ha szeretnek, változtatnak és figyelembe vesznek, ha semmi erőfeszítés nem történik, akkor nem szeretnek, nincs miről beszélni tovább.
A szeretethez nem kell mindenben egyetérteni, de megalkudni sem szabad érte, feláldozni érte önmagadat meg főképp nem, mert ha azt kell, már rég nem szeretetről van szó, hanem önzőségről és uralkodásról.
Ha Te nem teszel magadért, senki sem fogja megtenni helyetted.
Az igazi alázat erőből fakad, önként teszed és felfelé történik, a félelemből történő alázat, az szolgaság, gyengeségből történik és lefelé vezet.
Felnézni csak az alázatos emberre lehet, aki emel és biztat, szellemileg magasabb vagy egyenrangú.
A nőkben megvan a vágy a követésre az irányítás átengedésére, bízni szeretnének, hinni abban hogy figyelembe veszik az érzéseiket, hogy szeretik és tisztelik őket. Alázatot csak alázatos érdemel, aki szeretettel de egyértelmű irányt mutat.
Követni csak az Erőt lehet, a szellemileg tisztát, a határozottat és a világosat, ahol érzed, hogy a lelked biztonságban van!
