A szerelem csak úgy megtörténik velünk. Az egyetlen fogalom a világon, amit nem tud uralni a logika, felülír minden észérvet, amelyet a társadalom kitalált.
Valószínűleg azért kapta az ember ezt a képességet, hogy kiléphessen az illúzió világából az igaz valóságba és megismerhesse belső saját fényét, amely az elmén kívüli és a MINDEN alapja.
Az embereknek nem terápiára van szüksége, hanem szerető környezetre. Ahol elmondhatom az érzéseimet anélkül, hogy megkérdőjeleznék a létjogosultságát, ahol megértenek, bátorítanak és támogatnak abban ami lenni szeretnék. Ahol érzem, hogy fontos vagyok.
Amikor úgy van jelen a másik a kapcsolatban, hogy Rám figyel és nem magára, és ez persze kölcsönös. Amikor mindenről lehet nyíltan és őszintén beszélni, nincsenek tabuk, és a választ is elbírom viselni, mert tudom, hogy ez is a szeretet része. Amikor nem büntetnek szeretetmegvonással a másképp gondolkodásért.
Amikor ismerem a másikat szavak nélkül is, mert látom a szemében, érzem őt, ahol a szeretet fontosabb mint a büszkeség és az elvárások!
Ahol érzelmi intimitás van, ott nincs szükség külső támogató segítőre, mert nem az ő dolga lenne.
Abban a környezetben ahol meg kell játszanom magam, hogy elfogadjanak, azt nem nevezném családnak, csak egy érdekközösségnek.
Ezért magányosak az emberek és ezért keresnek egy idegent, mert az jobban megérti, mint akivel egy fedél alatt lakik.
Eljön az a pont, mikor nincs benned kérdőjel, felkiáltó és felszólító mondat, se vessző se pont. Kezdőpont és végpont egyben, a fordulópont. Mikor azt látod ami van, nem teszel hozzá és nem veszel el belőle, még gondolatban sem. Mikor nem rángat már a múlt, így a jövő sincsen. Jelen van. Béke van. A Most van, miből válhat kincsed.
A szerelem nem egy érzelem, hanem a belső fényed ragyogása, amely a szemeiden keresztül kerül napvilágra. A csoda egyik megjelenési formája. Egy olyan kincs, ami felbecsülhetetlen érték, Önmagunk szikrája, mely a másik lelkétől lobban lángra. A lélek szabadsága az egó fogságából, a fény a sötétségben.
Őszinteség. Mit ér abban a világban, ahol a valódi gondolataidért büntetnek, a valódi érzéseidért elítélnek, a valódi cselekedeteidért megvetést kapsz. Légy őszinte, de minek? A társadalom még mindig azt értékeli, azt magasztalja, aki álszent és képmutató. Aki azt mutatja, amit a társadalom elvár.
Őszinteség, egy olyan fogalom, amire csak a léleknek van igénye, de az elme nem bírja elviselni. Aki önmagával nem őszinte, az mindenkinek hazudik! Az embereknek a lelke fáj, mert félnek Önmaguk lenni és saját elméjük csapdájában vergődve, némán szenvednek és tűrnek.
Mit fejlődött az emberiség tudata a középkor óta? Talán csak annyit, hogy nem égetnek el máglyán ezért a posztért, a többi változatlan… 🙂
Ha önhazugságban élsz, mindenki hazudni fog neked, mert azért fognak szeretni, amilyennek mutatod magad és nem azért, amilyen valójában vagy. Megtéveszted magadat is és őket is.
Hazugságra csak hazugság lehet a válasz.
Ha őszinteségre vágysz, kezd magaddal… és utána kapsz őszinte-igaz válaszokat is.
Ha szeretetre vágysz, kezdj el szeretetet adni. Mindenkinek erre van most szüksége. A jeget csak a tűz melege olvasztja fel. A szeretet az egyetlen energia, amit ha megosztunk, csak több lesz belőle.
A szeretet nem csereüzlet, hogy csak annyit adok amennyit kapok, mert akkor megszűnik szeretetnek lenni, és egyszerű adás-vétel lesz belőle, mely semlegesíti önmagát vagyis zéró.
Amit magamból adok a másiknak, az engem minősít, engem emel és nekem ad többet. Kezdj el szeretni viszonzástól független, te csak adj és meglásd visszaszáll. Amit magamból elindítok, hozzám tér vissza… ha szeretetet adok akkor szeretetet kapok és ez minden más energiára is igaz, mert egyszer körbe ér.
Nézd meg magad és figyeld meg, hogy milyen energiát engedsz a világba… mert a változás belőled indul el. Az ember igaz természete az adásban fejeződik ki. Ha mindenki ad, akkor mindenki kap is, olyan egyszerű ez… kezdjük el végre.