Mindig van választásod,
ha nincs,
akkor visszahúz a tanulnivaló… és lesz.
Sokszor nem is a szeretet vezérel két embert egymáshoz, hanem annak hiánya. A szeretet sérüléseink rezonálnak egymásra, ahol egymástól várjuk a hiány pótlását.
De vajon betud-e tölteni egy másik ember olyan hiányt, ami bennem sem és őbenne sincs meg? Valószínűleg nem, ezért mennek tönkre a legnagyobb szerelmek is.
A hasonló a hasonlót vonzza, energetikailag. Amíg a másiktól függünk, addig ő is függni fog tőlünk és csak félemberként működünk, a két fél fog egy egészet alkotni. Ha a másiktól várjuk a szeretetet, önmagunk helyett, addig kivagyunk szolgáltatva a másik embernek. Ha borul az egyik, borul a másik is. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem vagyunk hatással egymásra, de nem mindegy hogy milyen mértékben.
Addig addig tekergetjük vissza önmagunkat ugyanabba a helyzetbe, amíg a fájdalmainkon keresztül végre megtanuljuk szeretni és becsülni magunkat. Ha még visszahúz a régi minta, ott még tanulnivaló van, valamit még nem vettél észre és az Élet visszakanyarít, hogy figyelj és gyógyulj.
Honnan fogod felismerni, hogy fejlődtél?
Onnan, hogy észreveszed, hogy választási lehetőségeid teremtődnek, nem érzed kényszernek azt amiben élsz. Szabad leszel, kinyílik a világ és más szemüvegen keresztül látod magad és a környezetedet.
Ahogy ezt felismered, az Erőd is megszületik vagy inkább felszabadul, mert az mindig is benned volt és létezett.
Szintet léptél a választás, változtatás jogához, de a lépcsőfokokat nem lehet megspórolni.
Lépésről lépésre… máshogy nem megy, bármennyire is nem tetszik 🙂
