Szövetség

Egy kapcsolat vagy egy házasság alapja a szövetség, az egymás iránti elköteleződés, de nem külső (hivatalos) hatásra vagy nyomásra, hanem egy belső lelki tartalom alapján. Két ember szövetsége arra, hogy a lehető legjobbat hozzák ki egymásból egymás által. Szárnyalni tanítják egymást, segítik a másikat ha az elbukna, és fordítva. Vagyis kölcsönösség az alapja, tisztelet a tartópillére és szeretet a fenntartója. Figyelem a másikat és attól vagyok boldog, hogy látom az örömét, azt hogy önmagára talál. Lelki emberek vagyunk mindnyájan, akkor érezzük magunkat biztonságban, amikor azt érezzük, hogy megértenek bennünket, meghallgatnak és komolyan veszik és elfogadják azt amit mondunk.

Ezzel ellentétben a mai kapcsolatok és házasságok nagy része az egymás kizsigereléséről szól. Nem fontos a másik, csak is “én”. Elvárás hegyeket támasztunk, anélkül hogy figyelnénk mire is lenne szüksége a társunknak. Nem vesszük észre a fájdalmat a szemében, a kérését a figyelemre, mert rá sem nézünk. Felületesen élünk egymás mellett mint két idegen, az összetartozást színlelve. A mai kapcsolatokban szinte élve temetjük el egymást, vergődve, egymást hibáztatva, élőhalottként tántorogva.

Azt sem tudjuk kivel élünk, mert energiát nem fektetünk abba, hogy megkérdezzük egymást, hogy figyelj “Te mitől lennél boldog, mert látom rajtad, hogy nem vagy az”? Ha meg is kérdezzük, és jön rá egy őszinte válasz, azt már meg sem merjük hallani, mert az már kényelmetlen, szembesít és közelítene az igazsághoz, változtatni kellene. Mivel ez így már kezd fájdalmas lenni és veszélyezteti a kényelmünket a megszokott rutinunkat, inkább úgy teszünk mintha rendben lenne minden, eljátsszuk hogy boldogok vagyunk, becsapva önmagunkat és eltereljük a figyelmünket különböző “játékszerekkel” és vegetálunk tovább.

A lelkünk szép lassan belehal ebbe a kapcsolatba és feladja, és a két fél közül az egyik, aki tudatosabb kilép a kapcsolódásból vagy együtt maradnak és dobálgatják tovább egymásra a földet “a szeretet nevében” a “házasság szentségében”, addig amíg el nem tűnnek mindketten a semmiben.

Mert nem a külső, másoknak tett ígérethez kell hűnek lennünk, hanem a saját lelkünkhöz, az önvalónkhoz, ez az önmagammal kötött szövetség.

Az az igazi társ aki a lelkemet szereti, és az tudja szeretni a lelkemet, aki látja és érzékeli is. Ebből lehet aztán közös szövetség, barátság és szerelem is. Az igaz kapcsolatok az égben köttetnek, és semmi köze a földi szertartásokhoz, rituálékhoz, mert ez bennünk él.

A terelés

Onnan tudod megállapítani hogy jóban vagy önmagaddal, hogy elbírod viselni a saját gondolataidat mindenféle terelés nélkül.

Nem kompenzálsz munkával, vásárlással, gyerekneveléssel, házimunkával, sporttal, tévézéssel, telefonálással, utazással, meditálással vagy imával, pletykálással, tanulással… stb, ki mivel.

Próbáld ki hogy 1 órán keresztül nem csinálsz semmit, de tényleg semmit, és hagyod a gondolataidat áramlani. Ha ez sikerül, fokozhatod az időtartamot. Ekkor fogsz rájönni, hogy hol tartasz a fejlődésben, és hogy mennyire vagy megbékélve magaddal és az életeddel.

A mélység titka

A felszínről soha nem fogod látni a másik ember mélységeit, mert ahhoz alá kell merülnöd, először önmagadban, hogy azután a másikéban is eltudj. A felszín csak felszín marad, a mélység viszont folyamatosan tágul.
A felszín hullámzó, viharos és kiszámíthatatlan, a mélység viszont állandó, békés és csendes.
A mélységben rálelsz azokra, akik már szintén alámerültek, más világot látnak és teremtenek meg magukban, a felszínre már nem vágynak.
A felszín a felszínnel kompatibilis, elhánykolódnak, sodródnak együtt, a mélységeket nem látják, mert nem is tudnak róla. A mélységet viszont már nem vonzza a felszín, mert már megtapasztalta.
A mélység a mélységgel kompatibilis, szavak nélkül értik egymást, érzik a másikat távolságtól független, mert a mélyben nincs különállóság, egység van, egybeolvadás.

Ahhoz hogy valakit megismerj, segíteni tudj, ahhoz merülnöd kell, minél mélyebbre jutsz magadban, annál többet látsz, annál többet értesz meg a másikból is. A mélyben látod az ő mélységeit is, amit még ő maga sem, még nem mert alámerülni, a felszínen kapálódzik, de már húzza lefelé valami ismeretlen erő és érzi, hogy nem bírja már sokáig tartani, és merülni kell.
Ki mikor jut el erre a pontra változó, sokan már csak életük legvégén jönnek rá az igazságra, miszerint az Élet értelme a mélységben kezdődik és semmi köze a felszínhez, ami csak egy illúzió.
Amíg illúzióban ringatod magad, addig nagyon távol vagy önmagad igaz valójától, attól aki valójában vagy és akinek megszülettél!
Bátorság, mély levegő és hajrá…

A természetesség

A természetesség szép, vonzó, őszinte, hiteles és legfőképp emberi, nagyon emberi. A természetesség van a legközelebb önmagunk belső lényegéhez az önvalónkhoz.
Ami nem természetes az természetellenes, a mesterkéltség, az érdekeltség, a hamisság a képmutatás és a hivalkodás.

Egy természetes mosoly, egy természetes gesztus és mozdulat kedvességet mutat, mert szívből jön, messzire sugároz, széppé varázsol és hatással van. A természetesség egyszerű, sebezhető és védtelen, de erős mert az erejét az igazságból nyeri!

A természetellenes túlbonyolít, támadó és páncéllal védi magát, így csak erősnek látszik, de valójában gyenge, nagyon gyenge és fél hogy lelepleződik. Azt gondolja, ha mutatná önmagát, akkor nem szeretné senki, így hát játszmázik, hogy többnek tűnjön.

A természetes látja és főleg érzi a természetellenest, de a természetellenes nem látja a természetest, mert az álarcában csak a másik álarcát veheti észre, és azt gondolja hogy a természetes is álarcot visel, magából kiindulva, nem hiszi el az egyszerűt, mert csak a bonyolultban hisz.

A bonyolult mindig zavarodottságot okoz, kételyt és konfliktust generál, menekül, nem lát tisztán, mert bizalmatlan.

Az egyszerű a lényeget látja, tisztáz és megértéssel teli szeretet van benne, de nem tűri a hamisságot, ezért szembesít és a végsőkig próbálkozik, addig amíg ő maga is bonyolulttá nem válik, és ez az a pont, mikor feladja és elsétál, mert az igazság az egyetlen tulajdonsága, hogy az egyszerűsége megmaradjon.

Az egyszerű igazsága a szeretet, mely védtelen, sebezhető és sokat kibír, de megtanulta, hogy csak annak adja, aki megbecsüli, tiszteli és viszonozza azt. Az igazságot könnyebb elviselni, még ha fáj is, mint az igazság illúziójába csomagolt hazugságot, a szép díszítés ellenére is.

Az igazság felszabadítja, a hazugság lebénítja a lelket.

A felvállalt gyengeség és sebezhetőség, szeretetet és megértést vált ki abból, aki igazán szeret, mert az erő kimeri mutatni a hibáit, mer gyenge lenni és tapasztalatlan. Az őszinteség együttérzést vált ki, és segítségnyújtásra ösztönöz, mert ez az ember igaz természete a természetesség.

Az egyedüllét

Az egyedüllét értelme, hogy végre megtanulod szeretni és tisztelni magad úgy, mint még soha senki!
Nem várod, nem kéred senkitől, mert megadod magadnak azt, amit érdemelsz, de ezt a külvilágban soha nem fogod megtalálni, mert ez bent van a saját szívedben, önmagadban!
Innentől kezdve nem magyarázkodsz, nem akarsz megfelelni senkinek, nem érdekel mások véleménye, mert többé nem függsz a visszajelzéseiktől, mert szereted magad és boldog vagy attól hogy létezel!

tovább…

Az ÖnzŐség

Az az önző aki kilép egy önző kapcsolatból?
Az önző egoista (kicsi) ember, elhiteti veled, hogy nem vagy elég jó, nem hitelesek az érzéseid, nem jól gondolkozol és legfőképp nem jó az amit csinálsz, és veled sok a probléma.
Az önző mindig a saját értékrendjét, hitrendszerét akarja a másikra erőltetni, figyelmen kívül hagyva a másik érzéseit. tovább…

Az út biztonsága

A bizonytalanság kételyt, a kétely bizalmatlanságot, a bizalmatlanság távolságot, a távolság elkülönülést, az elkülönülés magányt, a magány pedig szeretetlenséget szül.
A bizalom hitet, a hit reményt, a remény lelkesedést, a lelkesedés kapcsolódást, a kapcsolódás boldogságot, a boldogság pedig szeretetet szül.

tovább…

Szeretet gyűlölete

Nem az elválás pusztít, hanem a gyűlölet, amiért nem tudjuk szeretettel és méltóságteljesen elengedni egymás kezét, megmérgezve ezzel mindenki lelkét aki körülöttünk van!
A gyűlölködő nem azért gyűlöl mert szeret, hanem azért mert úgy érzi, hogy őt nem szeretik.
A saját szeretetlensége miatt gyűlöli a másikat.
Aki még gyűlöl, abban érzelem van, próbálkozás a helyreállításra, a helyzet nem elfogadása. tovább…