Az embereknek nem terápiára van szüksége, hanem szerető környezetre. Ahol elmondhatom az érzéseimet anélkül, hogy megkérdőjeleznék a létjogosultságát, ahol megértenek, bátorítanak és támogatnak abban ami lenni szeretnék. Ahol érzem, hogy fontos vagyok.
Amikor úgy van jelen a másik a kapcsolatban, hogy Rám figyel és nem magára, és ez persze kölcsönös. Amikor mindenről lehet nyíltan és őszintén beszélni, nincsenek tabuk, és a választ is elbírom viselni, mert tudom, hogy ez is a szeretet része. Amikor nem büntetnek szeretetmegvonással a másképp gondolkodásért.
Amikor ismerem a másikat szavak nélkül is, mert látom a szemében, érzem őt, ahol a szeretet fontosabb mint a büszkeség és az elvárások!
Ahol érzelmi intimitás van, ott nincs szükség külső támogató segítőre, mert nem az ő dolga lenne.
Abban a környezetben ahol meg kell játszanom magam, hogy elfogadjanak, azt nem nevezném családnak, csak egy érdekközösségnek.
Ezért magányosak az emberek és ezért keresnek egy idegent, mert az jobban megérti, mint akivel egy fedél alatt lakik.
