A félelem befolyásolja a testünket, és ez pont az az érzelem, amely a harag, a düh, a kisebbrendűségi érzés és a szégyen mélyén van.
Természetesen nem szükséges, hogy az az ember vagy helyzet, aki vagy ami a kellemetlenséget okozta vagy fenyegetett minket, jelen legyen ahhoz, hogy a félelem aktiválódjék bennünk.
Az idegrendszer nem tesz különbséget azok között az események között, amelyek épp ténylegesen zajlanak, és amelyeket képzeletünkben élünk újra.
Ezért nemcsak akkor tapasztalunk érzelmi és fizikai feszültséget, amikor haragszunk vagy dühbe gurulunk, hanem akkor is, amikor olyan emlékeket idézünk föl, amelyek hajdan dühöt váltottak ki belőlünk, hacsak ez a düh már korábban föl nem oldódott bennünk.
A folyamatos neheztelés, de különösen a folyamatosan elfojtott neheztelés az egyik meghatározó oka az immunrendszer gyengeségének, miáltal az önvédelmi rendszerünk legyengül, vagy teljes mértékben megszűnik hatékonyan működni.
Legtöbbször, olyan dolgoktól, eseményektől félünk, ami igazából csak a fejünkben létezik – fejben élünk – és utólag jövünk rá, mikor már túl vagyunk rajta, hogy a félelem legnagyobb részét mi „gyártottuk” a saját felturbózott gondolataink által.
Amikor valamilyen jövőbeni eseményre gondolunk, és ettől a félelem érzése kerít magába, álljunk meg egy pillanatra, és kérdezzük meg magunktól őszintén:
– ez igaz?
– vagy csak feltételezés?
Megfogunk döbbeni a saját válaszunkon…
