A házasság értékét, nem a ház nagysága, nem a garázsban lévő autók száma, az utazások gyakorisága vagy a márkás drága ruhák halmaza határozza meg, hanem az, hogy hogyan néznek egymásra, mikor nem látja őket senki sem.
Sajnos, ezek felcserélődtek, értékesebbé váltak a tárgyak a külsőségek, a látszat fenntartása, mint az hogy megértsem, hogy mi van a másik szemében, lelkében.
Idesorolhatnám a gyerekeket is, de sokan csak a gyerekek mögé bújva, azokat felhasználva tartják fent a látszatot a saját gyávaságuk kendőzésére. Azt mondják a gyerekek miatt együtt kell maradni, hogy ne sérüljenek, de mikor bosszúhadjárat indul a másik ellen, akkor érdekes mód ezen elvekről megfeledkeznek. A saját gyerekét használja az önzősége fenntartására, szeretetként álcázva.
A házasságok nagy része azért megy tönkre, mert nem foglalkoznak a párukkal, nem beszélgetnek, és nincs igazi intimitás, meghittség közöttük, és ami legnagyobb probléma, hogy biztosnak hisszük a másikat és úgy is viselkedünk.
Megmerem kockáztatni, hogy sokan nem is ismerik azt, akivel együtt élnek, csak azt gondolják hogy igen. Hogyan is ismerhetne valaki mást, mikor saját magával sincs tisztában.
A házasság a Férfi és a Nő szövetsége kellene hogy legyen, melynek része a gyermek, de nem a célja és az egyetlen értelme!
