Önfeláldozás,
Gondviselés,
és Figyelem, a szó legnemesebb értelmében.
De nem önfeladás, szolgalelkűség és kihasználhatóság, ahogy a társadalom elvárja az anyáktól.
Hol van az a határ, ahol az önfeláldozás az önfeladásba csap át?
Hol van az a határ, ahol a gondviselést a szolgalelkűség váltja fel?
És hol van az a határ, ahol a figyelmet a kihasználhatóság követi?
A határ a nők önértékelésének függvénye, amelyet édesanyjától lát el, aki az ő édesanyjától… és így tovább.
Az a Nő aki hagyja, hogy kihasználják, megalázzák, megcsalják és nem áll ki önmagáért, nincs önbecsülése, méltósága, megalkuszik a „biztonság” kedvéért, a lányának ugyanezt a mintát adja át. A fia pedig olyan társat választ, akivel ezt megcsinálhatja.
Boldog gyermeket csak Boldog Nő tud boldogságra és örömre nevelni, egy boldogtalan soha.
Mi hiányzik a mai nőknek (és a régieknek is), hogy boldog nők és anyák lehessenek?
Igazi figyelem, igazi értékelés és igaz elismerés a társadalomtól és nagyon sok szeretet a párjuktól, amely kettő egy és ugyanaz.
