A környezet egy tükör a tudatalatti (ego) tartalmára. De azon változtatni nem tudunk, mert az a múltunk, minden ott van, a saját és az őseink összes tapasztalása és gondolatvilága.
Ezt eltűntetni nem lehet, mert az olyan lenne, mintha a múltunkat tagadnánk le, ezt csak tiszteletben lehet tartani.
Csak hogy ÉN nem a tükör (ego) vagyok!
Ha ugyanúgy ismétlem a szüleimet, ha nem bírálom felül azokat a hitrendszereket, gondolatmintákat amiket gyermekkoromban belém neveltek, akkor én nem egy önálló ember vagyok, csak egy másolat vagy egy robot, amit beprogramoztak.
Én ÉN vagyok, és ezt tudatosítanom kell, minden egyes alkalommal, mikor szembe találkozok a múltammal (ego) vagyis a környezetemmel, ami emlékeztetne arra, hogy hogyan kellene gondolkodnom bizonyos helyzetekről, és hol lenne a helyem. Sok ember azzal van elfoglalva, hogy ráerőlteti a másikra a saját nézőpontját, hogy hogyan kellene éreznie, hogyan kellene gondolkodnia, miközben nem látja nem érzékeli a másikat, nem látja a fájdalmat a szemeiben, a teste reakcióját figyelmen kívül hagyja. Önző módon csak magával foglalkozik, és mindezt a szeretet nevében teszi.
A szeretet figyelmes, megértő és türelmes, ha ez nincs akkor az nem szeretet, hanem a teljes önzőség.
ÉN vagyok, AKI vagyok, de ezt csak ÉN tudom, mert ÉN érzem egyedül, hogy mire és kire van szükségem, és nem a tükrök (környezetem) körülöttem.
Az igaz szeretet az, mikor az lehetek, aki valójában vagyok, és az szeret igazából, aki ezt tiszteletben tartja.
