Elválni szeretetből vagy együtt leélni egy Életet, szeretet nélkül…
Ez is egy paradox helyzet, mert elsőre ellentmondásosnak tűnik, de csak látszólag!
Nem kell ahhoz harmadik fél, hogy az ember rájöjjön, hogy nem boldog, nem elégedett az életével. De sokan még mindig a felelőst keresik, mert biztos van oka, hogy ezt teszi.
Igen van, a boldogtalanság.
Változunk, vagy inkább az idő haladtával rájövünk, hogy kik is vagyunk valójában és mit szeretnénk az élettől, kinyílik a szemünk, felnövünk. Tesszük le az otthonról hozott mintáinkat, és egyszer csak azt veszed észre, hogy egyedül maradtál a kapcsolataidban a házasságodban.
Társas magány. Szörnyű érzés. És nem értenek, hogy mi bajod van, „hiszen mindenünk meg van”, jön az okos érvelés, igen, kivéve a szívből való kapcsolódást az igaz szeretetet.
Minden ember a saját önzőségét nyomja rá a másikra, miközben hirdeti magáról a nagyközönség számára, hogy mennyire „szeret”. De igazából nem is ismeri a másikat, mert ahhoz figyelni kellene, meghallgatnia, megértenie, letennie a saját önzőségét.
Senki sem tudja kívülről megítélni egy kapcsolat minőségét, hogy milyen játszmák zajlanak házon belül, a butákat kivéve.
Nincs olyan, hogy az egyik a „bűnös” a másik meg az „áldozat”, és hogy csak az egyik fél a hibás. Ha valami tönkremegy, ahhoz két ember kell, bár sokkal könnyebb mindig a másikra mutogatni, mint meglátni, hogy mit és hol rontottam el. Amíg a felelősséget másra hárítom, addig még gyermek üzemmódban létezem, tudatlanul.
Elválás szeretettel azt jelenti, hogy ha már igazán szívből szeretni nem tudom, legalább ne tegyük tönkre egymást. Elválni tőle, mielőtt meggyűlölőm annyira, hogy ne bírjam elviselni még a látványát sem, ezt jelenti az elválni szeretetből.
Vagy együtt maradni szeretet nélkül, ami azt jelenti igazából, hogy a félelem köt össze a másikkal. Félelemben élni pedig egyenlő a halállal és sokan élnek így, nihilben.
Szeress engem, mert nekem így jó, de nem érdekel, hogy szenvedsz, mert igazából észre sem veszem, mert annyira magammal vagyok elfoglalva, ezt jelenti manapság a házasság, és ezért van ennyi válás.
Szinte gyermeki tudattal mondunk igen-t a házasságra, úgymond vakon, és felnőttként mondunk rá már nem-et, mikor már kimerjük nyitni a szemünket. Kemény belső küzdelem ez, és sok szenvedés mire az ember eljut idáig.Két gyermek köt házasságot, és egy felnőtt lép ki belőle.
Az Élet, mint a képen látható szív kötélből, ahogy elkezdjük húzni az egyik végét, szép lassan egy nagy csomóvá alakul, és a létezés maga egy merő görccsé silányul.
A szeretetet nem lehet erőltetni, kikényszeríteni, üzletté tenni, sokan mégis ezzel próbálkoznak, na ez a totális önzőség, és nem az, hogy mersz Önmagad lenni végre, talán most először az életedben!
Nem a válás a megoldás, de néha ez a legnagyobb szeretet, amit még kitudsz csikarni magadból, hogy az életet válaszd a teljes megsemmisülés helyett!
